A tudás hatalom. Aki tud valamit, annak hatalma van.
De vajon a nem tudás is hatalom?
A hiány, hogy valamit nem tudsz?
ThatsDoro
A tökéletesnek hitt tökéletlen
Azon gondolkoztam, hogy ma mit írjak. Egyszerűen csak írhatnékom volt, de nem találtam semmi témát, amihez kedvem lett volna.
Aztán...
Egyik barátnőmmel beszélgettem Facebookon. Egy igencsak szokványos téma merült fel: pasi- ügy.
Konstatáltuk, hogy nagyon sok lány jár így pórul a pasikkal. (Vagy fordított eset.)
Találsz egy pasit. Beszélgettek. Egyre többet beszélgettek. Úgy érzed, hogy számodra tökéletes. Minden meg van benne, ami egy férfinak kell. Bókol neked, előre tervez, aranyos, kedves, okos, szellemes, azt mondja számára Te vagy a tökéletes és neki nem kell senki más, mert jobbat nem találna nálad.
Ismerős?
Azon gondolkozol, hogy milyen szerencsés vagy, hogy megtaláltad Őt. Minden természetes, minden magától jön... Elhiszel neki mindent. Azon gondolkozol, hogy itt valami nagy hiba lehet, mert egyszerűen nem lehet, hogy valaki ilyen tökéletes legyen. Már-már gyanúsan az.
És akkor mielőtt még kapcsolat lehetne a dologból, ez a tökéletesnek hitt tökéletlen példány lelép.
Sokaknál kapcsolat közben történik meg ez a dolog.
Egyik pillanatról a másikra eltűnik. És nem tudod kitalálni, hogy mi történt. Persze gondolod, hogy nem kér belőled, de azért mégis csak várnál valami magyarázatot a viselkedésére. Akárhogy keresed nem válaszol, úgyhogy fel is adod egy idő után. Teljesen érted a célzását, de mégis milyen férfias viselkedés ez?
Természetesen nem nézted volna ki belőle, hogy így rendezi a dolgait. Teljesen másnak tűnt, más oldalát mutatta most meg. Talán a tökéletességében itt volt az a nagy hiba...
Szeretnél visszavágni neki. Kicsit visszaadni abból a fájdalomból, amit Te átéltél. De mégis, hogy tehetnéd?
Akkora fájdalmat nem tudnál okozni neki, mint amekkorát veled tett, úgyhogy hagyod. Megpróbálod túltenni magad rajta, de úgy érzed magad, mint egy kisgyerek, aki látott a kirakatban egy játékot, amit a kezébe vett, hogy most elviszi magával és elvették tőle, hogy nem lehet az övé. Arra gondolsz, hogy most valaki büntet ezzel téged. Hiába telnek a napok, nehezen csillapodik benned a dolog, ugyanis nem tudod elfogadni, hogy nem kaptál magyarázatot, hogy így átvágtak.
Beszélsz erről embereknek. Azt mondják, hogy felejtsd el, hogy egy pasi sem ér meg ennyit. Te csak azt gondolod magadban: "nektek nem volt dolgotok ilyen férfival. Nem tudjátok milyen érzés ez, ő tökéletes, csak nekem való, nem fogok még egy ilyen srácot találni."
Azt mondják, hogy majd eljön egy olyan fiú, aki lehet, hogy nem lesz ennyire az álmaid lovagja, nem lesz ennyire szókimondóan romantikus, de mélyebb kapcsolatban lesz részed.
És ahogy telik az idő, előbb-utóbb tényleg eljön. Lehet ,hogy nem mondja el egy nap ötször, hogy szeret, mert úgy gondolja minden óra minden percében. Nem dícsér meg egyfolytában, hogy szép vagy, mert neki akármilyen ruhában, sminkben tökéletes vagy. Ellenben, ha valahol tartózkodtok még a legapróbb dologgal is eldicsekszik az ismerősök előtt, hogy lássák milyen fantasztikus barátnője van. Nem kapsz tőle egyfolytában virágot, csokit, plüssállatot, de ha fáradt vagy egy nehéz nap után főz neked vacsorát, leül és beszélget veled és segít megoldást találni a problémáidra. Ha találkozni szeretnél egy volt barátoddal vagy bármilyen fiú haveroddal nem szól érte, mert bízik benned, feltétel nélkül. Vannak köztetek súrlódások, de szép lassan, ahogy telik az idő egyre jobban összecsiszolódtok. Persze kivételek mindig akadnak, csak nem szabad tündérmesében élni. ;)
És ez az igazi szeretet. És amikor ezt megtapasztalod észreveszed, hogy nem is a tökéletesnek képzelt srác testesítette meg álmaid lovagját, ami valójában nem is létezik. Eddig olyan dolgokat tartottál fontosnak, amik valójában nem is biztos, hogy azok.
Úgyhogy csajok! (Vagy srácok, mert ez fordítva is ugyan így előfordulhat!) Ha így jártok, ne lógassátok
sokáig az orrotokat. Ezek nem egyedi esetek, majdnem mindenkivel történt már ilyen.
És amúgy is, egyszer minden zsák megtalálja a maga foltját, csak ki kell várni.
Aztán...
Egyik barátnőmmel beszélgettem Facebookon. Egy igencsak szokványos téma merült fel: pasi- ügy.
Konstatáltuk, hogy nagyon sok lány jár így pórul a pasikkal. (Vagy fordított eset.)
Találsz egy pasit. Beszélgettek. Egyre többet beszélgettek. Úgy érzed, hogy számodra tökéletes. Minden meg van benne, ami egy férfinak kell. Bókol neked, előre tervez, aranyos, kedves, okos, szellemes, azt mondja számára Te vagy a tökéletes és neki nem kell senki más, mert jobbat nem találna nálad.Ismerős?
Azon gondolkozol, hogy milyen szerencsés vagy, hogy megtaláltad Őt. Minden természetes, minden magától jön... Elhiszel neki mindent. Azon gondolkozol, hogy itt valami nagy hiba lehet, mert egyszerűen nem lehet, hogy valaki ilyen tökéletes legyen. Már-már gyanúsan az.
És akkor mielőtt még kapcsolat lehetne a dologból, ez a tökéletesnek hitt tökéletlen példány lelép.
Sokaknál kapcsolat közben történik meg ez a dolog.
Egyik pillanatról a másikra eltűnik. És nem tudod kitalálni, hogy mi történt. Persze gondolod, hogy nem kér belőled, de azért mégis csak várnál valami magyarázatot a viselkedésére. Akárhogy keresed nem válaszol, úgyhogy fel is adod egy idő után. Teljesen érted a célzását, de mégis milyen férfias viselkedés ez?
Természetesen nem nézted volna ki belőle, hogy így rendezi a dolgait. Teljesen másnak tűnt, más oldalát mutatta most meg. Talán a tökéletességében itt volt az a nagy hiba...
Szeretnél visszavágni neki. Kicsit visszaadni abból a fájdalomból, amit Te átéltél. De mégis, hogy tehetnéd?Akkora fájdalmat nem tudnál okozni neki, mint amekkorát veled tett, úgyhogy hagyod. Megpróbálod túltenni magad rajta, de úgy érzed magad, mint egy kisgyerek, aki látott a kirakatban egy játékot, amit a kezébe vett, hogy most elviszi magával és elvették tőle, hogy nem lehet az övé. Arra gondolsz, hogy most valaki büntet ezzel téged. Hiába telnek a napok, nehezen csillapodik benned a dolog, ugyanis nem tudod elfogadni, hogy nem kaptál magyarázatot, hogy így átvágtak.
Beszélsz erről embereknek. Azt mondják, hogy felejtsd el, hogy egy pasi sem ér meg ennyit. Te csak azt gondolod magadban: "nektek nem volt dolgotok ilyen férfival. Nem tudjátok milyen érzés ez, ő tökéletes, csak nekem való, nem fogok még egy ilyen srácot találni."
Azt mondják, hogy majd eljön egy olyan fiú, aki lehet, hogy nem lesz ennyire az álmaid lovagja, nem lesz ennyire szókimondóan romantikus, de mélyebb kapcsolatban lesz részed.
És ahogy telik az idő, előbb-utóbb tényleg eljön. Lehet ,hogy nem mondja el egy nap ötször, hogy szeret, mert úgy gondolja minden óra minden percében. Nem dícsér meg egyfolytában, hogy szép vagy, mert neki akármilyen ruhában, sminkben tökéletes vagy. Ellenben, ha valahol tartózkodtok még a legapróbb dologgal is eldicsekszik az ismerősök előtt, hogy lássák milyen fantasztikus barátnője van. Nem kapsz tőle egyfolytában virágot, csokit, plüssállatot, de ha fáradt vagy egy nehéz nap után főz neked vacsorát, leül és beszélget veled és segít megoldást találni a problémáidra. Ha találkozni szeretnél egy volt barátoddal vagy bármilyen fiú haveroddal nem szól érte, mert bízik benned, feltétel nélkül. Vannak köztetek súrlódások, de szép lassan, ahogy telik az idő egyre jobban összecsiszolódtok. Persze kivételek mindig akadnak, csak nem szabad tündérmesében élni. ;)És ez az igazi szeretet. És amikor ezt megtapasztalod észreveszed, hogy nem is a tökéletesnek képzelt srác testesítette meg álmaid lovagját, ami valójában nem is létezik. Eddig olyan dolgokat tartottál fontosnak, amik valójában nem is biztos, hogy azok.
Úgyhogy csajok! (Vagy srácok, mert ez fordítva is ugyan így előfordulhat!) Ha így jártok, ne lógassátok
sokáig az orrotokat. Ezek nem egyedi esetek, majdnem mindenkivel történt már ilyen.
És amúgy is, egyszer minden zsák megtalálja a maga foltját, csak ki kell várni.
A férfi a XXI. század hajnalán 2. rész
Az előző részben szó volt a férfikutatásokról és arról, hogy milyen elvárásokat támaszt a média az erősebbik nem felé. ( Első rész ITT.)
Következzen a folytatás...
A férfiak jobbak a nőknél?
A férfiak biológiai segítséget is kaptak, hogy a nehezebb feladatokat jobban ellássák a gyengébbik nemmel szemben, így megszerezve a nők elől a vezető, magasabb pozíciókat: míg a nők jobb és bal agyfélteke között jobb az összeköttetés- ezáltal több dologra tudnak egyszerre figyelni-, a férfi agy elülső és hátulsó része között jobb az összeköttetés, ezért gyorsabban észlelik az információkat, azonnal végre tudják hajtani a bonyolult, összetett feladatokat. A Pennsylvaniai Egyetem kutatásából kiderült: A férfiak az észleléseiket koordinált mozdulatokba képesek átültetni, míg a nők elemzéssel, megérzéssel kapott információt tudják jobban értelmezni. A férfiak könnyebben olvassák a térképet ezen anatómiai adottságuk alapján. Genetikai hátrányuk, hogy egy x kromoszómájuk van, így hajlamosabbak a betegségek genetikai módon való öröklésére ugyanis a legtöbb betegség x kromoszómához köthető. A féfiak kromoszómapárja xy. Ha egy nő örököl egy x kromoszómához köthető betegséget, van még egy kromoszómája, hogy egészséges legyen. A férfinek azonban csak egy van. Azonban, hogy megértsük a 21. Század férfiét, tovább kell mennünk kicsit a mozgás felé.
Mennyire függ össze a modern férfi története a sporttal?
Nagyon is. Friedrich Jahn – a német torna kidolgozója- közel 2000 tornászt vezetett az 1813-as lipcsei csatába. Ez elég érdekesnek tűnik mai szemmel. Lényege az volt, hogy engedelmes, jó kondíciójú férfiakat vezessen harcba. A tornagyakorlatokat harcművészettel kombinálta. A svéd torna kidolgozói már mást részesítettek előnyben. Az egyes gimnasztikai ágak más és más izomcsoport fejlődését segítették. Az idősebb Wesselényi báró,fiát, Miklóst szintén edzette. Ugyan akkor ő még nem gimnasztikával, hanem vadászattal, koplalással, hideg- meleg idő tűrésével, futással, birkózással.
Számukra a sportosság egyet jelentett a férfiassággal, a lovagias, hős férfival. Nőket nem neveztek sportosnak, ugyanis ők nem lehettek férfiasak.
A gimnasztika azonban megborította az addigi férfinevelést. Évszázadok óta az erősebbik nem férfiasságát az egymással való küzdéssel bizonyította, tanulta, fejlesztette. A lovagi tornák is például ezt a célt szolgálták. Erős, szikár férfiak kiképzése, akik nem hátrálnak meg semmi elől, bátrak, hűségesek. Ezekben a sportokban akár a birkózást nézzük, - akár a lovagi tornát - fizikai kontaktus volt, amely szimbolikus győzelmet vagy vereséget vont maga után. A torna ezzel szemben biztonságosabb volt, mivel nem volt meg az előbb említett fizikai kontaktus. Csakis önmagukkal versengenek, önmagukhoz képest fejlődnek. Fegyelmet, alázatot, engedelmességet tanulnak önmaguk, társaik, mesterük iránt. Hadas Miklós A férfiasság kódjai című könyvében megjegyezte, ezzel megjelent a „modernitás testi alapzatát megteremtő” új férfi, a nőies férfi. Ezt úgy érti, hogy a korábbi harcias, konfrontatív, büszke (arisztokrata gyökerű) férfi engedelmes, fegyelmezett (polgári beállítottságú) férfi lett. A XIX. század végére az atletizáló urak már meg akarták magukat különböztetni, a férfiasság a nemek közti szimbolikus hatalmi harc eszköze lett.
És a férfi...
Áttekintve így a történelmi hátteret, megkaptuk azt az alapot, amire a mai kor férfijának jelleme épül, elvégre az élet számos, különböző területein kell helyt állniuk. Egy férfinak nem csak a házastársi, szeretői viszonyt kell ápolnia megfelelően, de részt vesz úgy, mint apa, mint barát, vagy mint kolléga/munkatárs. Ezek a különböző szerepek eltérő attitűdöt igényelnek.
A legalapvetőbb nő és férfi kapcsolat során a gyengébbik nem a legtöbbször nem várja el erőfitogtatását és bizonyítékait társa rátermettségére, ugyanakkor támaszt keres benne, gyengédséget, odafigyelést, hűséget és a kiegyensúlyozottságot. Napjainkban ez számít egy férfi fő erényeinek, és a nők leggyakoribb elvárásainak. Ez persze merőben változik, ha úgy tekintünk az alanyra, mint apára.
Ha egy fiatalember szülővé válik, apává, maga is rájön, hogy korábbi életvitele merőben megváltozik, hisz egy gyermek felnevelése nem könnyű feladat. Ebben az esetben válnak következetesebbé, felelősségteljesebbé és komolyabbá. Azon kívül, hogy ezek természetes rendeltettségtől fogva is megjelennek egy apa jellemében, a társadalom is ezt szabja meg normának. Ehhez igazodva kell legalább ötven százalékosan részt vennie a gyereknevelésben, mivel ez is változott a történelem folyamán. Az apa személye fontosabb lett, mélyebb kapcsolatot ápolhat lányaival, fiaival. Ezt mutatja például az is, hogy az Egyesült Államokban az Anyák napja mellett az Apák napja is hivatalos piros betűs ünnepnappá avanzsálta magát, aminek köszönhetően a férfiak is egyfajta társadalmi elismerést kapnak azért, hogy végzik a rájuk szabott teendőket, és megfelelnek az apai elvárásoknak.
A barát szerepben, megint változik az ideális jellem, mást keresünk bennük. A legtöbbször a humor, megértés, megbízhatóság a legvonzóbb tulajdonság a másik fél számára. Az alábbiak ugyanis egy lazább, de akár egy mélyebb barátság kialakítására is alkalmas jellemvonások. Legyen a férfi baráti partnere akár egy másik férfi, akár nő, a két nem ilyen szempontból hasonló elvárásokkal keres barátot, leszámítva pár jól megszokott sztereotípiák alapján meghozott döntést. Erre jó példa, hogy két férfinek elég, ha egy közös pont van, például egy közösen favorizált futball csapat, míg a másik nem szélesebb körben keresi a hasonlóságokat.
Minikutatás
Hogy még közelebb kerüljünk a modern férfihez megkérdeztünk egy rövid kutatással 15 férfit. A feladatuk az volt, hogy válaszoljanak arra a kérdésre, szerintük milyen a XXI. század férfija.
A legtöbbek válaszában, közel hetven százalékos arányban megemlítették a családcentrikusságot, amely többek között azt is lefedte, hogy jól bánjanak a gyerekekkel. A másik leggyakoribb tulajdonság, amit feltétlen hozzátársítanak a mai kor férfijához, az az őszinteség és hűség. Ez visszavezethető arra, hogy akár a középkorban sem volt még természetes, hogy egy férfi teljes mértékben hűséges lett volna feleségéhez. Ez tehát egyik legnagyobb erényeik közé sorolta be magát. Ezen kívül a XXI. század férfiját még az általános műveltség, határozottság, céltudatosság és kompromisszum készség vezérli.
Az egyik válaszadó ezt írta: „ Amíg a nőknek általában nem kell bizonygatniuk a nőiességüket, a férfiak fél élete arra megy el, hogy bizonygassuk, hogy férfiasak vagyunk. A férfiasság keretei nem nagyon rugalmasak, ha valami egy kicsit is kilóg, az már fura, de legalábbis magyarázatra szorul, például egy rózsaszín ing. Szóval férfikörökben gyakrabban kérdőjelezik meg az ember férfiasságát, vagy állítják próba elé.”
Az előbb idézett mondatok alapján is kiderül; hiába tűnik úgy, hogy a férfiak élete könnyű, mert ők az „erősebbek”, a dolgok mögé nézve láthatjuk, hogy ugyanúgy számos nehézségbe ütköznek életük során a XXI. század hajnalán, mint 200- 300 évvel ezelőtt őseik.
Következzen a folytatás...
A férfiak jobbak a nőknél?
Mennyire függ össze a modern férfi története a sporttal?Nagyon is. Friedrich Jahn – a német torna kidolgozója- közel 2000 tornászt vezetett az 1813-as lipcsei csatába. Ez elég érdekesnek tűnik mai szemmel. Lényege az volt, hogy engedelmes, jó kondíciójú férfiakat vezessen harcba. A tornagyakorlatokat harcművészettel kombinálta. A svéd torna kidolgozói már mást részesítettek előnyben. Az egyes gimnasztikai ágak más és más izomcsoport fejlődését segítették. Az idősebb Wesselényi báró,fiát, Miklóst szintén edzette. Ugyan akkor ő még nem gimnasztikával, hanem vadászattal, koplalással, hideg- meleg idő tűrésével, futással, birkózással.
Számukra a sportosság egyet jelentett a férfiassággal, a lovagias, hős férfival. Nőket nem neveztek sportosnak, ugyanis ők nem lehettek férfiasak.
A gimnasztika azonban megborította az addigi férfinevelést. Évszázadok óta az erősebbik nem férfiasságát az egymással való küzdéssel bizonyította, tanulta, fejlesztette. A lovagi tornák is például ezt a célt szolgálták. Erős, szikár férfiak kiképzése, akik nem hátrálnak meg semmi elől, bátrak, hűségesek. Ezekben a sportokban akár a birkózást nézzük, - akár a lovagi tornát - fizikai kontaktus volt, amely szimbolikus győzelmet vagy vereséget vont maga után. A torna ezzel szemben biztonságosabb volt, mivel nem volt meg az előbb említett fizikai kontaktus. Csakis önmagukkal versengenek, önmagukhoz képest fejlődnek. Fegyelmet, alázatot, engedelmességet tanulnak önmaguk, társaik, mesterük iránt. Hadas Miklós A férfiasság kódjai című könyvében megjegyezte, ezzel megjelent a „modernitás testi alapzatát megteremtő” új férfi, a nőies férfi. Ezt úgy érti, hogy a korábbi harcias, konfrontatív, büszke (arisztokrata gyökerű) férfi engedelmes, fegyelmezett (polgári beállítottságú) férfi lett. A XIX. század végére az atletizáló urak már meg akarták magukat különböztetni, a férfiasság a nemek közti szimbolikus hatalmi harc eszköze lett.
És a férfi...
Áttekintve így a történelmi hátteret, megkaptuk azt az alapot, amire a mai kor férfijának jelleme épül, elvégre az élet számos, különböző területein kell helyt állniuk. Egy férfinak nem csak a házastársi, szeretői viszonyt kell ápolnia megfelelően, de részt vesz úgy, mint apa, mint barát, vagy mint kolléga/munkatárs. Ezek a különböző szerepek eltérő attitűdöt igényelnek.
A legalapvetőbb nő és férfi kapcsolat során a gyengébbik nem a legtöbbször nem várja el erőfitogtatását és bizonyítékait társa rátermettségére, ugyanakkor támaszt keres benne, gyengédséget, odafigyelést, hűséget és a kiegyensúlyozottságot. Napjainkban ez számít egy férfi fő erényeinek, és a nők leggyakoribb elvárásainak. Ez persze merőben változik, ha úgy tekintünk az alanyra, mint apára.Ha egy fiatalember szülővé válik, apává, maga is rájön, hogy korábbi életvitele merőben megváltozik, hisz egy gyermek felnevelése nem könnyű feladat. Ebben az esetben válnak következetesebbé, felelősségteljesebbé és komolyabbá. Azon kívül, hogy ezek természetes rendeltettségtől fogva is megjelennek egy apa jellemében, a társadalom is ezt szabja meg normának. Ehhez igazodva kell legalább ötven százalékosan részt vennie a gyereknevelésben, mivel ez is változott a történelem folyamán. Az apa személye fontosabb lett, mélyebb kapcsolatot ápolhat lányaival, fiaival. Ezt mutatja például az is, hogy az Egyesült Államokban az Anyák napja mellett az Apák napja is hivatalos piros betűs ünnepnappá avanzsálta magát, aminek köszönhetően a férfiak is egyfajta társadalmi elismerést kapnak azért, hogy végzik a rájuk szabott teendőket, és megfelelnek az apai elvárásoknak.
A barát szerepben, megint változik az ideális jellem, mást keresünk bennük. A legtöbbször a humor, megértés, megbízhatóság a legvonzóbb tulajdonság a másik fél számára. Az alábbiak ugyanis egy lazább, de akár egy mélyebb barátság kialakítására is alkalmas jellemvonások. Legyen a férfi baráti partnere akár egy másik férfi, akár nő, a két nem ilyen szempontból hasonló elvárásokkal keres barátot, leszámítva pár jól megszokott sztereotípiák alapján meghozott döntést. Erre jó példa, hogy két férfinek elég, ha egy közös pont van, például egy közösen favorizált futball csapat, míg a másik nem szélesebb körben keresi a hasonlóságokat.Minikutatás
Hogy még közelebb kerüljünk a modern férfihez megkérdeztünk egy rövid kutatással 15 férfit. A feladatuk az volt, hogy válaszoljanak arra a kérdésre, szerintük milyen a XXI. század férfija.
A legtöbbek válaszában, közel hetven százalékos arányban megemlítették a családcentrikusságot, amely többek között azt is lefedte, hogy jól bánjanak a gyerekekkel. A másik leggyakoribb tulajdonság, amit feltétlen hozzátársítanak a mai kor férfijához, az az őszinteség és hűség. Ez visszavezethető arra, hogy akár a középkorban sem volt még természetes, hogy egy férfi teljes mértékben hűséges lett volna feleségéhez. Ez tehát egyik legnagyobb erényeik közé sorolta be magát. Ezen kívül a XXI. század férfiját még az általános műveltség, határozottság, céltudatosság és kompromisszum készség vezérli.
Az egyik válaszadó ezt írta: „ Amíg a nőknek általában nem kell bizonygatniuk a nőiességüket, a férfiak fél élete arra megy el, hogy bizonygassuk, hogy férfiasak vagyunk. A férfiasság keretei nem nagyon rugalmasak, ha valami egy kicsit is kilóg, az már fura, de legalábbis magyarázatra szorul, például egy rózsaszín ing. Szóval férfikörökben gyakrabban kérdőjelezik meg az ember férfiasságát, vagy állítják próba elé.”Az előbb idézett mondatok alapján is kiderül; hiába tűnik úgy, hogy a férfiak élete könnyű, mert ők az „erősebbek”, a dolgok mögé nézve láthatjuk, hogy ugyanúgy számos nehézségbe ütköznek életük során a XXI. század hajnalán, mint 200- 300 évvel ezelőtt őseik.
Bombariadó a 4-es metrón
Mik történnek egy tavaszi péntek estén.. :)
A férfi a XXI. század hajnalán 1. rész
A napokban volt nőnap. Sok férfi ismerősöm sérelmezi, hogy a férfiaknak nincs ilyen napjuk.
(Egyébként van, 1999-ben az ENSZ támogatásával tartották meg, november 19-én) Tessék, ez most szóljon nekik. Egy kedves barátnőmmel, Csintalan Eszterrel összegyűjtöttünk néhány dolgot a férfiakról és arról, hogyan lett ilyen a férfi és milyen most, a 21- század hajnalán. Olvassátok szeretettel az első részt.
Mai korunk férfiideáljának megtestesítői még a csapból is folynak. A divatmagazinok, a közösségi oldalak, a reklámok hemzsegnek a világos- sötétbarna rövid hajú, barna szemű, borostás, enyhén kisfiús arcú, szálkás testalkatú férfiaktól. Ugyanúgy, mint a nőknél a férfiakban is megtalálható a megfelelési vágy, hiszen ők is alkalmazkodni akarnak a társadalom elvárásaihoz, talán nem annyira látványosan, mint a hölgyek. Azonban ezek a dolgok csak külsőségek. A férfiak gondolatairól, félelmeiről, belső tulajdonságaikról azonban már kevesebbet lehet hallani. Milyen is a modern kor férfija? Megpróbáltuk összeszedni.
A férfi elé támasztott elvárásaink, hogy legyen megértő, figyelmes, rendelkezzen egzisztenciával, valamint jó problémamegoldó képességgel és éles logikával. Képes legyen gondoskodni egy családról, lehessen rá számítani. Hiszen minden nő a potenciális férjjelöltet is keresi az adott férfiban. A férfi legyen az erősség, a bátorság szinonimája. Legyen megfelelő társ a mindennapokban munkatársként, barátként, szeretőként, szerelmesként.
A téma körültapogatását talán a férfikutatásokkal érdemes kezdeni. „ A férfikutatások a sajátos és változó társadalmi–történelmi-kulturális formációkként felfogott maszkulinitások és férfi tapasztalások kutatására irányulnak. Az ilyen kutatások a maszkulinitásokat vizsgálati tárgyként fogják fel ahelyett, hogy azokat univerzális normák szintjére emelnék”- írja Hadas Miklós; A férfiasság kódjai című könyvében.
A férfiasság kutatása az 1950-es évek környékén kezdődött. Parsons és munkatársai az ’50-es évek közepén publikálták legfontosabb művüket, melyen különbséget tettek az expresszív-női és az instrumentális-férfi nemi szerepek között. A kritikusok egyetértenek abban, hogy nem jó megközelítés, ha a nemi szerepeket harmóniaelméleti alapokon fogjuk fel, ugyanis akkor nem számolunk a társadalmi konfliktusokkal, az osztály-faji-etnikai jellegű alá-fölérendeltségből adódó társadalmi viszonyokkal. A hetvenes-nyolcvanas években szerveződtek férficsoportok, melyek szembefordultak a feminizmussal és a média erejét kívánták felhasználni saját céljaik eléréséhez.
Ha már a médiáról esik szó. A tömegkommunikáció népszerűsödésével mindkét nemre nagy elvárás került. Megjelent a mindig az adott kor ideálját szerepeltető temérdeknyi reklám és mozifilm.
A mozifilmek egyben arról is szólnak, hogy az egyes nemek, hogyan élik meg mivoltukat (az adott) térben és időben. Azért érdemes ezekről beszélni, mert a mozifilmeket nyereségszerző alkotásként készítik és ezért szükség van rá, hogy elnyerje az emberek tetszését, amit úgy tehet meg, ha az emberek életéből merít történeteket. Ráadásul a mozifilmek szinte kivétel nélkül univerzálisak, minden országban vetítik, promóciózzák. Az emberek beszélnek róla vagy élőszóban, vagy a közösségi oldalakon, így ezeket elemezve is kibontakozhat egy nemi kép.
Ha megnézünk egy művészeti oktatási intézményt a tanári kar szinte csak nőből áll. Ahogy megyünk egyre feljebb, komolyabb képzés felé, úgy nő a férfiak aránya. Kezdetben, a filmiparban is a férfiak domináltak. Az 1990-es évek elején a cannes-i filmfesztivál 27 filmjéből 26-ot férfi rendezett. A díjakat a férfi főszereplők vitték el. A filmvásznon is többségében férfiakkal foglalkozó filmeket láthattunk az 1980-1990-es években. Napjainkra a nők is „helyet szereztek” maguknak. Csak, hogy néhány példát említsünk az erősebbik nem dominanciájára; az Amadeus nagy sikerű film, Mozart életét dolgozta fel. Vagy az Esőember, a Száz éves ember, Forrest Gump és még sorolhatnám. A sorozatokra is a férfiuralom jellemző. Például a híres krimi írók regényiből készült adaptációk: Sherlock Holmes és Poirot történetei. A zene és színház területén is hasonlóan billen a mérleg, a férfiak javára.
Egy énekesnő esetében nagyon fontos, hogy a férfiak mit gondolnak róla, hogy ítélik meg. És itt már nem csak a tehetség, a kinézet is számít. Ezzel ellentétben a másik nem a maga javára annyit mond: egy férfinak elég, ha az ördögnél egy fokkal szebb.
Az erősebbik nem általában a fölérendelt viszonyát hangsúlyozza. Ők a családfenntartók, ők gondoskodnak a nőkről, az ő szavuk a döntő, ők mennek el harcolni. Már az őskortól kezdve szinte mindenre ráhúzható az előbbi pár felsorolt szó. Az őskorban a férfiak halásztak, a nők őrizték a tüzet. A középkorban a férfi harcolt, ő döntött mindenről. A vezetők is csak férfiak lehettek egészen nem is olyan régmúltig. A XIII. századtól például a földesúré volt az első éjszaka joga. A nőknek nagyon sokáig nem is volt szavazati joga, illetve amikor már ők is részt vehettek, sokkal nagyobb szigorhoz kötötték (például a férfinek elég volt négy elemi osztályt elvégeznie, a nőnek hatot kellett - XX. század eleje). A gazdasági növekedés, az iparosodás során és a két világháború miatt a férfiak több teret kellett, hogy engedjenek a nőknek. Például amíg ők a fronton harcoltak, a nők beálltak a gyárakba dolgozni. Ettől függetlenül nem adták fel „vezető pozíciójukat”, ugyanis az élet- szinte- minden terültén ők dominálnak. Hiába vált általánossá napjainkra, hogy a nők is dolgoznak, a férfiak, mint annyi területen itt is előnyhöz juthatnak, bár amennyi előnyt kapnak, annyi hátrányuk is származik belőle. Sok férfi szorong, hogy el tudja-e tartani családját. Többségük inkább halmozza a feladatokat – olykor a munkahelyeket- csakhogy meglegyen a család boldogsága. Ezzel azonban időt vesznek el saját maguktól és a szeretteiktől, akikre keresnek. A maradék szabadidőt pedig el kell osztaniuk a önmaguk, család és barátok között. Már a pályájukat kezdő fiatalokban „kódolva van” a nemi megkülönböztetés.
A Figyelő-Hewitt KarrierStart végzett egy kutatást, miszerint „az egyik legszembetűnőbb különbség a pályakezdő férfiak és nők között a fizetési elvárások alakulása. A frissdiplomások átlagosan bruttó 284 ezer forintot szeretnének keresni, viszont a férfiak magasabb fizetést tartanak reálisnak, ők átlagosan 24 262 forinttal magasabb összeget kérnek munkáltatójuktól. Azok a sztereotípiák beigazolódni látszanak, miszerint a férfiak inkább mások vezetését tűzik ki célul.” Számos szociológiai kutatás szólt már arról, hogy mi a különbség a nemek keresetében. Több férfi helyezkedik el magasabb pozícióban, mint nő, illetve ugyanolyan munkát végző és beosztásban szereplő férfi több pénzt kap munkaadójától. A férfiakra sokkal inkább jellemző a harciasság, karriervágy, versenyszellem- ezeket már évszázadok óta magukkal cipelik- ez határozza meg pályaválasztásukat is.
Folytatás következik..... :)
(Egyébként van, 1999-ben az ENSZ támogatásával tartották meg, november 19-én) Tessék, ez most szóljon nekik. Egy kedves barátnőmmel, Csintalan Eszterrel összegyűjtöttünk néhány dolgot a férfiakról és arról, hogyan lett ilyen a férfi és milyen most, a 21- század hajnalán. Olvassátok szeretettel az első részt.
Mai korunk férfiideáljának megtestesítői még a csapból is folynak. A divatmagazinok, a közösségi oldalak, a reklámok hemzsegnek a világos- sötétbarna rövid hajú, barna szemű, borostás, enyhén kisfiús arcú, szálkás testalkatú férfiaktól. Ugyanúgy, mint a nőknél a férfiakban is megtalálható a megfelelési vágy, hiszen ők is alkalmazkodni akarnak a társadalom elvárásaihoz, talán nem annyira látványosan, mint a hölgyek. Azonban ezek a dolgok csak külsőségek. A férfiak gondolatairól, félelmeiről, belső tulajdonságaikról azonban már kevesebbet lehet hallani. Milyen is a modern kor férfija? Megpróbáltuk összeszedni.A férfi elé támasztott elvárásaink, hogy legyen megértő, figyelmes, rendelkezzen egzisztenciával, valamint jó problémamegoldó képességgel és éles logikával. Képes legyen gondoskodni egy családról, lehessen rá számítani. Hiszen minden nő a potenciális férjjelöltet is keresi az adott férfiban. A férfi legyen az erősség, a bátorság szinonimája. Legyen megfelelő társ a mindennapokban munkatársként, barátként, szeretőként, szerelmesként.
A téma körültapogatását talán a férfikutatásokkal érdemes kezdeni. „ A férfikutatások a sajátos és változó társadalmi–történelmi-kulturális formációkként felfogott maszkulinitások és férfi tapasztalások kutatására irányulnak. Az ilyen kutatások a maszkulinitásokat vizsgálati tárgyként fogják fel ahelyett, hogy azokat univerzális normák szintjére emelnék”- írja Hadas Miklós; A férfiasság kódjai című könyvében.
A férfiasság kutatása az 1950-es évek környékén kezdődött. Parsons és munkatársai az ’50-es évek közepén publikálták legfontosabb művüket, melyen különbséget tettek az expresszív-női és az instrumentális-férfi nemi szerepek között. A kritikusok egyetértenek abban, hogy nem jó megközelítés, ha a nemi szerepeket harmóniaelméleti alapokon fogjuk fel, ugyanis akkor nem számolunk a társadalmi konfliktusokkal, az osztály-faji-etnikai jellegű alá-fölérendeltségből adódó társadalmi viszonyokkal. A hetvenes-nyolcvanas években szerveződtek férficsoportok, melyek szembefordultak a feminizmussal és a média erejét kívánták felhasználni saját céljaik eléréséhez.
Ha már a médiáról esik szó. A tömegkommunikáció népszerűsödésével mindkét nemre nagy elvárás került. Megjelent a mindig az adott kor ideálját szerepeltető temérdeknyi reklám és mozifilm.
A mozifilmek egyben arról is szólnak, hogy az egyes nemek, hogyan élik meg mivoltukat (az adott) térben és időben. Azért érdemes ezekről beszélni, mert a mozifilmeket nyereségszerző alkotásként készítik és ezért szükség van rá, hogy elnyerje az emberek tetszését, amit úgy tehet meg, ha az emberek életéből merít történeteket. Ráadásul a mozifilmek szinte kivétel nélkül univerzálisak, minden országban vetítik, promóciózzák. Az emberek beszélnek róla vagy élőszóban, vagy a közösségi oldalakon, így ezeket elemezve is kibontakozhat egy nemi kép.Ha megnézünk egy művészeti oktatási intézményt a tanári kar szinte csak nőből áll. Ahogy megyünk egyre feljebb, komolyabb képzés felé, úgy nő a férfiak aránya. Kezdetben, a filmiparban is a férfiak domináltak. Az 1990-es évek elején a cannes-i filmfesztivál 27 filmjéből 26-ot férfi rendezett. A díjakat a férfi főszereplők vitték el. A filmvásznon is többségében férfiakkal foglalkozó filmeket láthattunk az 1980-1990-es években. Napjainkra a nők is „helyet szereztek” maguknak. Csak, hogy néhány példát említsünk az erősebbik nem dominanciájára; az Amadeus nagy sikerű film, Mozart életét dolgozta fel. Vagy az Esőember, a Száz éves ember, Forrest Gump és még sorolhatnám. A sorozatokra is a férfiuralom jellemző. Például a híres krimi írók regényiből készült adaptációk: Sherlock Holmes és Poirot történetei. A zene és színház területén is hasonlóan billen a mérleg, a férfiak javára.
Egy énekesnő esetében nagyon fontos, hogy a férfiak mit gondolnak róla, hogy ítélik meg. És itt már nem csak a tehetség, a kinézet is számít. Ezzel ellentétben a másik nem a maga javára annyit mond: egy férfinak elég, ha az ördögnél egy fokkal szebb.
Az erősebbik nem általában a fölérendelt viszonyát hangsúlyozza. Ők a családfenntartók, ők gondoskodnak a nőkről, az ő szavuk a döntő, ők mennek el harcolni. Már az őskortól kezdve szinte mindenre ráhúzható az előbbi pár felsorolt szó. Az őskorban a férfiak halásztak, a nők őrizték a tüzet. A középkorban a férfi harcolt, ő döntött mindenről. A vezetők is csak férfiak lehettek egészen nem is olyan régmúltig. A XIII. századtól például a földesúré volt az első éjszaka joga. A nőknek nagyon sokáig nem is volt szavazati joga, illetve amikor már ők is részt vehettek, sokkal nagyobb szigorhoz kötötték (például a férfinek elég volt négy elemi osztályt elvégeznie, a nőnek hatot kellett - XX. század eleje). A gazdasági növekedés, az iparosodás során és a két világháború miatt a férfiak több teret kellett, hogy engedjenek a nőknek. Például amíg ők a fronton harcoltak, a nők beálltak a gyárakba dolgozni. Ettől függetlenül nem adták fel „vezető pozíciójukat”, ugyanis az élet- szinte- minden terültén ők dominálnak. Hiába vált általánossá napjainkra, hogy a nők is dolgoznak, a férfiak, mint annyi területen itt is előnyhöz juthatnak, bár amennyi előnyt kapnak, annyi hátrányuk is származik belőle. Sok férfi szorong, hogy el tudja-e tartani családját. Többségük inkább halmozza a feladatokat – olykor a munkahelyeket- csakhogy meglegyen a család boldogsága. Ezzel azonban időt vesznek el saját maguktól és a szeretteiktől, akikre keresnek. A maradék szabadidőt pedig el kell osztaniuk a önmaguk, család és barátok között. Már a pályájukat kezdő fiatalokban „kódolva van” a nemi megkülönböztetés.A Figyelő-Hewitt KarrierStart végzett egy kutatást, miszerint „az egyik legszembetűnőbb különbség a pályakezdő férfiak és nők között a fizetési elvárások alakulása. A frissdiplomások átlagosan bruttó 284 ezer forintot szeretnének keresni, viszont a férfiak magasabb fizetést tartanak reálisnak, ők átlagosan 24 262 forinttal magasabb összeget kérnek munkáltatójuktól. Azok a sztereotípiák beigazolódni látszanak, miszerint a férfiak inkább mások vezetését tűzik ki célul.” Számos szociológiai kutatás szólt már arról, hogy mi a különbség a nemek keresetében. Több férfi helyezkedik el magasabb pozícióban, mint nő, illetve ugyanolyan munkát végző és beosztásban szereplő férfi több pénzt kap munkaadójától. A férfiakra sokkal inkább jellemző a harciasság, karriervágy, versenyszellem- ezeket már évszázadok óta magukkal cipelik- ez határozza meg pályaválasztásukat is.
Folytatás következik..... :)
Március 6.- Ez történt velem ma.
Kedves Blog-naplóm!
A mai nap Gyöngyösre mentünk előadni a Made in Hungária című darabot, Komáromból. Nem mondom, hogy rövid út volt.
A reggelem amúgy sem indult valami fényesen. Elterveztem, hogy fél 9-ig alszom, persze ebből semmi nem lett, már 3/4 7-kor fent voltam.. Ki érti ezt?
Elmentem olaszórára a volt középiskolámba. Azt hiszem ilyenkor jövök rá, hogy milyen jó volt odajárni. Családias volt, mindenki ismert mindenkit, a tanárok közvetlenek voltak. Persze a rosszabb napokat nem élném újra, sem az érettségit. De maga a légkör az nagyon jó volt.
Meg is lepődtek azok a tanárok, akikkel találkoztam. Nyilván. Már három éve nem jártam arra. Kérdezték, hogy nosztalgiázom?
Egy terembe mentem, amihez kulcsot kellett kérnem. A mai napig nem értem miért zárják. Semmi nincs benne, De tényleg, csak székek meg pár asztal összetolva. Szóval odamentem és a portás néni széles mosollyal mondta, hogy alá kell írnom, ha el akarom vinni. Fura volt 3 év után újra aláírni. Benéztem régi ofőmhöz.. Néhány fiú virágot hozott neki épp nőnap alkalmából - azt remélve, hogy az órán nem írnak majd dolgozatot. :) Nice try. A legmeghatóbb - , amit felfedeztem a biológia szertárban-, ahol a tanárnő felkészül az órára, az egyik asztalon található parafatábla volt, rajta az osztályképeink és az érettségis szalagunk.
Aztán egy rohanás következett, mert egykor indult a társulat busszal Gyöngyösre. 10 perccel az indulás előtt észrevettem, hogy a karaktercipőm bizony otthon maradt, úgyhogy haza kellett autóznom. A cuccaimat előtte már lepakoltam a többieknél, úgyhogy út közben vettem észre, hogy nincs nálam a pénztárcám. Hazaértem, felnyaláboltam, amit kellett, és visszaindultam. Anyukám munkahelyén le kellett tennem a kocsit még, úgyhogy gyalogolhattam is utána.
Na ezt letudván felültem a buszra a többiek mellé. Milyen volt az út? Huhh. Azt hiszem ezt most ide nem írom le. :) Vidám, természetesen, mint az ilyen buszozások szoktak lenni.A helyszínen próba, smink, haj stb.. Készülődés, sürgés- forgás- kapkodás. És végül előadás. Azt hiszem nem volt rossz, bár belülről mindig talál az ember hibát, főleg a saját dolgaiban. Én ebben a darabban például táncolok, és folyamatosan próbálom figyelni magam. A darab most lett felújítva, Bakó Gábor új köntöst adott a táncoknak. Úgyhogy jelenleg arra figyelek, hogy lépés, mosolygás, kéztartás, lábtartás.. :)
Szeretek ezzel a társulattal fellépni és részese lenni az előadásoknak, hiszen nyálasan mondva, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Egyetértés- veszekedés- megbántódás... Minden van itt is, viszont amikor a színpadon állunk, mindenki hozzátesz a darabhoz, legyen akármilyen kicsi a szerepe. És ilyenkor egy csapat vagyunk. Azt hiszem talán ez a legjobb az egészben. :))
Fix Tv
Ma a Fix Tv vendége voltam a FIX Magazin című műsorban Molnár Andris műsorvezetővel beszélgettem.
Szó volt a petícióról, arról, hogy működik a szinkronizálás, milyen folyamatai vannak.
Nagyon jól éreztem magam, tetszett a légkör, ami a stúdióban volt.
Kicsit izgultam, mert ez volt az első élő televíziós szereplésem, amikor engem kérdeznek és nem én kérdezek. Hááát... :)))
A szinkron rendezői szemmel avagy interjú Nikodém Zsigmonddal
Nikodém Zsigmond nagy szakmai múltú és tudású szinkronrendező. A filmeket, amelyeknek szinkronmunkálatait irányította, napestig sorolhatnám. Csak hogy a közelmúltból említsek párat: Transzcendens, Lucy, Isten fia, Csillagainkban a hiba, Csillagok között, Exodus: Istenek és királyok, Joker.
Sok mindenről faggattam, ami a szinkronnal kapcsolatban érdekes lehet a nézőnek. Beszélgettünk arról, hogyan került kapcsolatba a szinkronnal, hogyan zajlik egy munkanapja. Elmesélte, mennyi idő egy alkotás szinkronját elkészíteni, és az milyen többletet ad. Kitértünk arra is, hogy szabadidejében mit csinál szívesen.
Egyből bele, a közepébe: hogy zajlik egy átlagos munkanapod?
Nem tűnik valami izgalmasnak, pedig valójában az. Reggel 8-9 órától műteremben vagyok 17-18 óráig. Utána előkészítem a következő filmet/ filmeket, szétszedek, szerepet osztok, nyomozok, elemzek. Játékfilmek esetén ez eltart további 4-5 órán át, tehát kb. este 10-11 felé végzek. Ha egyszerűbb, mondjuk hangalámondásos nap áll előttem, akkor 1-1,5 óra alatt végzek a szereposztással, és este 9-re már otthon vagyok. Természetesen ez nem minden napra vonatkozik, vannak forgatási szünnapok is, ilyenkor egész nap csak előkészítéssel foglalkozom, és előfordul, hogy már délután 4-kor kilépek a kapun. A munkaidőm a színészegyeztetés függvénye, így nagyon nehéz elköteleznem magam bármilyen program mellett, soha nem tudom biztosra ígérni, hogy valahol ott leszek.
Mennyi idő, mire egy mozifilm szinkronja elkészül? Szerinted mennyi lenne az ideális időmennyiség, amit dolgozni kellene egy filmmel?
Egy játékfilm hangfelvételére általában két napot szánunk. Ez statisztikailag alakult ki, két nap elég szokott lenni, ha a szereplőket egyszerre hívjuk be a mikrofon elé. Rendhagyó esetekben azonban ez a két nap tovább nyúlhat, vagy akár le is rövidülhet, ha az embernek olyan szerencséje van, hogy a filmjében a főhős hosszú tízperceken át lihegve menekül az erdőben. Azzal nincs sok dolog, nem igényel sem elemzést, sem különösebb művészi kidolgozottságot. Mozifilmek esetében a dialógfelvétel tervezett ideje jelentősen hosszabb, 5 nap (plusz-mínusz egy nap), mert a színészek ilyenkor egyenként érkeznek a stúdióba, a szereplők közös jeleneteit is külön-külön vesszük fel. Előnye és hátránya egyaránt van ennek a módszernek. Előnye, hogy a stáb csak az adott színész játékára koncentrálhat, szóról szóra, mondatról mondatra valósíthatja meg a legjobbat, és a művészt nem frusztrálja, hogy esetleg többet hibázik, mint a partnere, vagy fordítva. Technikailag könnyebben kezelhető a felvétel, és pótfelvétel esetén csak az érintett színészt kell kihívni, a vele párhuzamosan beszélő partnert nem, hiszen ő külön sávon van. Hátránya, hogy ezzel megfosztjuk a szereplőinket az inspiráló interakcióktól, hiszen nem egymásra reagálnak a mikrofon előtt állók, hanem a képernyőre.
Az ötnapos dialógfelvétel után még további öt nap áll a hangmérnök rendelkezésére, hogy lekeverje a filmet, vagyis a dialógust életszerűen és hatásosan beleágyazza az atmoszférába, térbe, zenébe és zörejbe. Ez aprólékos, pepecs munka, aminek során szinte milliméterről milliméterre halad, a legapróbb részletek felett sem siklik el, miközben a nagy egész ívét is tartania kell az eredeti alkotói szándék pontos megértésével és követésével. Ideális esetben így készülnek a szinkronok, tehát a Mafilm Audioban ideális időráfordítással készülnek.
Nehéz erre a kérdésre válaszolnom. Nagyon szeretek dolgozni, mondhatni, munkamániás vagyok, tehát minden filmet szeretek, amivel dolgozom. Sok nagyszerű filmhez volt szerencsém szinkront készíteni, ugyanakkor önteltség lenne azt mondanom, hogy bármelyikre büszke vagyok, mert kompromisszumok nélkül, 100 %-ig kihoztam belőle, ami benne volt. Amikor elkészül egy film, mindig van bennem hiányérzet és szorongás, el kell telnie kb. fél- vagy egy évnek is, hogy aránylag objektíven tudjam megítélni a saját munkámat: elvesztem-e a részletekben és ezzel megtörtem-e a mű ívét, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan nagyvonalú voltam, és nem erőszakoltam ki a nüanszokat, amik gazdagabbá és árnyaltabbá tehetnek egy-egy alakítást. Kedvenceim persze vannak. Nagyon szerettem például az Andrzej Wajda rendezte Pan Tadeusz-t, aminek nem csak rendeztem a szinkronját, de a magyar szövegét is én írtam Rónay György műfordítása alapján, szigorúan kötött versformában, 7/6-os alexandrinusokban. Külön érdekesség, hogy a családi legendárium szerint a Pan Tadeusz költőjével, a lengyelek nagy nemzeti poétájával, Adam Mickiewicz-csel távoli rokonságban állunk. Fájdalom, a szinkron főszereplői közül már sokan nem élnek; Végvári Tamás, Szakácsi Sándor, Kristóf Tibor, Grúber Hugó betölthetetlen űrt hagytak maguk után. Nagy kedvencem volt a Kenneth Branagh-féle Hamlet is. Végtelenül izgalmas feladat volt végtelenül izgalmas színészekkel. A sorozatok közül a Sírhant Műveket kedveltem nagyon, főleg filozofikus hangvétele és a karakterek hallatlanul pontos pszichológiai kidolgozottsága miatt. Legújabban pedig Ridley Scott Exodusát bírtam, nem is nagyon értem, miért bukott ekkorát. A vallásosak talán azért nem szeretik, mert nem követi hűen a Bibliát, a nem vallásosak pedig azért, mert azt hiszik, hogy követi.
Szerinted mi a jól szinkronizált, rendezett film ismérve?
Technikailag pontos, a szöveg fedi a szájmozgást, a hangsúlyok követik a gesztusokat, de ettől a magyar szavak időmértékén nem esik csorba. A színészek megfelelő távolságra és megfelelő dinamikával beszélnek, térben jól vannak elhelyezve. A választott művész hangterjedelme lefedi a szerep érzelmi töltöttségét. Őszintének hat, nincs benne modorosság, a profizmus nem silányul egyszerű rutinná. És ami számomra a legfontosabb: lélekkel teli.
Sokan nem szeretik a szinkronizált filmeket, sorozatokat. Szerinted mit ad az embernek ha a saját anyanyelvén néz egy filmet? Javít az eredeti film minőségéhez képest a szinkron? Miben nyilvánul meg?
Nyilván nem írhatom elő senkinek, hogy szeresse a szinkront, és nyilván nekem sem írhatja elő senki, hogy ne szeressem. Tény, hogy sok esetben elvesz az eredeti alkotás értékeiből, nem tudunk például texasi, vagy skót felföldi dialektusban beszélni, nehezen birkózunk meg a különféle idegennyelvi akcentusokkal (bár szorgosan próbálkozunk). Ezek valóban hiányosságok, de csak akkor, ha a szinkront mechanikus másolási eljárásnak tekintjük. Én nem tekintem annak. Azon túl, hogy a film összes verbális információját hiánytalanul közvetíti, egy új alkotás létrejöttét is jelentheti. A színészi játék immateriális elemekből építkezik, itt nem arról van szó, hogy egy angol téglát kicserélünk egy ugyanolyan magyar téglára. Az alakítást a pillanat szüli, a legtöbb esetben megismételhetetlen, soha nem lesz ugyanolyan, mint korábban, még akkor sem, ha az eredeti szereplővel készítik el újra a felvételt. Nekünk tehát a megismételhetetlent kell újraalkotnunk, lehetőleg úgy, hogy a magyar színész hozzáadjon valami értéket, és ne elvegyen belőle. Erre minden esélyünk meg is van. Ha nem is pontosan azokkal az eszközökkel, amikkel az eredeti színművész dolgozik, képesek vagyunk pontosan és artisztikusan közvetíteni az eredeti alkotás minden fontos momentumát. Sőt! A szinkronizálás folyamán – ha igazi színművészekről van szó – egy olyan értéktöbblet jöhet létre, ami az eredeti nyelven nem történhetne meg; a magyar művész hozzáteheti a maga zsenialitását, érzékenységét, intelligenciáját a kollégája alakításához, s ezáltal nem csonkul, hanem ellenkezőleg, magasabb ívet kap, gazdagabb, kifejezőbb és magával ragadóbb lesz a játéka. Ez gyakorta megtörténik, ha nem is minden esetben. Vannak zsenijeink, akik képesek a hangjukkal is berántani a nézőket. A szinkront tehát én nem szolgai másolásnak, hanem (nem egészen eredeti) alkotómunkának tekintem, ami másodlagos nyereségként hozzájárulhat a nyelv standardizálásához, illetve bizonyos fokig a megóvásához. Mert azért azt nem lehet nem észrevenni, hogy miközben sokan nyelvtanulási szándékkal követelik az eredeti nyelvű vetítést, a saját anyanyelvükön rendkívül súlyos stiláris és helyesírási hibákat követnek el. A szinkron segíthet ezek kiküszöbölésében, hozzászoktatva a fület a helyes mondatszerkezetekhez. Ugyanígy persze ronthat is a nyelvállapoton. Néha rémületes hangsúlyok és nyelvhelyességi téveszmék harapóznak el. Ki tudja, mi okból, mostanában például minden hangot külön kipattintanak egyes művészeink, mintha hasonulás vagy összeolvadás nem is létezne.
Például a „bátyja” szóban kimondják a „j-t” is, a „kádjuk”-at hosszú „ggy” helyett „dj”-vel mondják, vagy megijednek attól, hogy véletlenül „zs”-vel ejtették azt a szót, hogy „városban”. Nem tudom, mitől indul meg egy-egy ilyen mozgalom, lehet, hogy valaki kéri tőlük: „Nem hallottam a „jé” hangot, tessék kimondani, ki van fizetve!”. Az ilyen hamis nyelvőrködés és nyelvápolás, a félreértelmezett „szép beszéd” többet árt, mint használ, s végső soron elidegenítően hat. Nem csak az idegesítően modoros volta miatt, hanem mert eltereli a figyelmet a tartalomról, és ahelyett, hogy segítené, inkább gátolja a megértést. Visszatérve a kérdésedre: A szinkronizálás kapcsán én ugyanazt tartom üdvözítőnek, amit az élet egyéb területein is; ne legyen kényszer, de legyen lehetőség. Már kisgyerekként szinkronrendező szerettél volna lenni? Honnan jött az ötlet, hogy a rendezéssel foglalkozz?
Nem, kisgyerekként Tarzan szerettem volna lenni, de Tulipános Fanfannal is mély azonosságot éreztem. Minden iránt érdeklődő gyerek voltam, a szinkronról azonban mindössze annyi benyomásom volt, hogy anyám azért is imádta az Őfelsége kapitányát, mert Kálmán György volt Gregory Peck hangja. Én akkoriban egészen másért rajongtam: az olvasás és a foci mellett a rajzolásért és a festészetért, de a természet törvényei is felettébb izgatták a fantáziámat. Annyira szerettem rajzolni, hogy ha csak megláttam leírva ezt a szót: „rajz”, heves szívdobogás jött rám, s újra meg újra elolvastam a mondatot, amelyik ezt a varázslatot hordozta. Ám ugyanilyen lenyűgözőnek találtam az algebrát, a fizikát, a kalandos regényeket, a végletesen drámai operát - és a mozgóképet is. Különösen kedveltem Jancsó Miklós filmjeit, Hernádi Gyula könyveit, s ez már önmagában meghökkentette a környezetemet. A pályaorientáló családi kupaktanácson anyám felvetette, hogy talán filmrendezőnek kéne tanulnom. Nagyon megörültem ennek az ötletnek, bár nem rendeltem túl nagy valószínűséget amellé, hogy példaképeimmel azonos pályán mozoghatok. Akkoriban az életemet csodás ajándékként fogtam fel, amit tátott szájjal be kell lélegeznem, mindenfajta követelés vagy elvárás nélkül. Így aztán nem is borultam ki, amikor édesanyám váratlan betegsége miatt színjeles bizonyítványom ellenére se mehettem gimnáziumba. Helyette egy szakmunkásképző intézetben tanultam intarziakészítést és műbútorasztalosságot, hogy minél előbb kenyérkereső foglalkozás legyen a kezemben, de mégse szakadjak el teljesen a művészettől. A szakmunkásképzőben Bucz Hunor tanította az irodalmat, aki a tanítás mellett egy színházi alkotócsoportot is vezetett, a Térszínházat.
Az ő sok szempontból formabontó oktatási módszere egészen felvillanyozóan hatott rám, s a reáltárgyakkal szembeni elkötelezettségemet nagyon gyorsan kiszorította a drámairodalom- és a színház iránti érdeklődés. S míg irodalomból második helyezett lettem az Országos Tanulmányi Versenyen, matematikából visszaestem közepes szintre. Ezt sajnáltam, mert a mateknak van egy csodálatra méltó tulajdonsága: bármit mögé képzelhetsz, de semmit nem hazudhatsz bele. A veszteség ellentételezéseként úgy éreztem, mégiscsak lehet belőlem majd film- vagy színházrendező, csak kicsit tekervényes úton fogok eljutni oda. A szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebemben elhelyezkedtem egy kiállítás szervező és -kivitelező vállalatnál, mi építettük például a BNV pavilonjait, s közben miniszteri dicsérettel leérettségiztem az esti gimnáziumban. A vállalatnál nagyon sok volt a fiatal, még az igazgató sem töltötte be a negyvenet, gyorsan egymásra találtunk, klubhelyiséget alakítottunk ki, ahol nagy bulikat és kulturális rendezvényeket hoztunk tető alá. A klubvezető egy fiatal nő volt, akinek a barátja a Pannónia Filmstúdióban dolgozott hangmérnökként. Megkértem, hogy érdeklődje már meg, nincs-e felvétel a Pannóniában, bármilyen munkakörben, bármilyen feltétellel. Azt gondoltam, hogy ha oda felvesznek, akkor már a kapun belül leszek (a szinkronizálást a filmgyártás szerves részének képzeltem), és csak rajtam múlik, meddig jutok. Volt felvétel, „tagos” munkakörbe.
Az pontosan melyik mai munkakör?
Ma már nincs ilyen. A tagos volt az az ember, aki egy kis kamrába zárva befűzte a magnóba a hangszalagot. Ezt a munkát sikerült megcsípnem, s végtelenül boldog voltam vele. Úgy jártam be reggelente dolgozni, mint aki templomba megy. Aztán, ahogy addig is mindig, mindenbe belepofáztam, mindenről volt véleményem és elképzelésem, az ügyességemmel aránytalan mértékben magabiztos és pimasz voltam, aminek szerencsés módon az lett a következménye, hogy magamra vontam a vezetők figyelmét. Ezzel meg is indultam felfelé a ranglétrán. Előbb vágó, aztán rendezőasszisztens, majd gyártásvezető lettem, miközben levelező tagozaton végeztem az egyetemet. 1992-ben nagy váltás elé érkeztem. Ekkor kezdtek alakulni a Pannónián (akkor már MASZIVI néven működött) kívül is szinkronstúdiók, nagyon úgy tűnt, hogy a szabad vállalkozás szellemében a szakma osztódással fog szaporodni. Egyszer csak (Rékasi Károly színművész ajánlására) felhívtak egy magánstúdióból, hogy videóforgalmazásban megjelenő olcsó filmeknél vállalnám-e a szinkronrendezést? Mivel nem tűnt komoly konkurenciának a munkaadómmal szemben, inkább amolyan hétvégi alkotóműhely szintű feladatnak látszott, örömmel vállaltam. A magánstúdió azonban gyors növekedésnek indult, és döntenem kellett: elindulok-e velük egy új úton, vagy maradok a MASZIVI-ben aránylag betokosodva. Hosszan vívódtam, de végül az újdonság mellett döntöttem. Azóta rendezek szinkronokat.
Úgy tudom testvéred is a szakmában dolgozik hangmérnökként, ő a te példádat követte?
Igen, Norbert öcsémet én vittem be a Pannónia Filmstúdióba, az ő feladata volt a filmekhez zörejeket gyártani és zenéket szerkeszteni, vagyis ún. nemzetközi hangot készíteni. Ő műszaki végzettségű ember, aránylag kevés a közös vonás bennünk, ezért sem sikerült soha közös vállalkozást indítanunk. A magánvállalkozások virágzásakor, 1994-ben ő egy saját nemzetközi hangkészítő stúdiót alapított, én pedig egy szinkronstúdiót. Összedolgoztunk, de soha nem fuzionáltunk. Mivel az üzleti érzék egyikünknek sincs a génjeibe kódolva, az én vállalkozásomat elsöpörte a további változások szele, az övé még tartja magát, de nagyon küszködik.
Szoktatok "szakmázni"?
Persze, megosztjuk az élményeinket egymással. Ma már szigorúan társalgási szinten beszélgetünk a szakmáról, már nem akarjuk belerángatni egymást semmibe, és tiszteletben tartjuk az üzleti titoknak minősülő információkat. Az indiszkréciónak esélyt sem adunk. Zenészként komoly sikereket könyvelhet el, inkább arról szoktam faggatni.
Láttam, hogy van egy blogod. Mióta blogolsz? Miért kezdted el?
Az nem blog, hanem egy saját weboldal, amit eredetileg azért hoztam létre, mert meg akartam tanulni a honlapépítést. Az internettel egy végtelen sávszélességű kommunikációs csatorna lépett az életünkbe, amelynek talán még most sem látjuk minden aspektusát. Számomra olyan, mint az ősi legendabeli Akasha, a csak beavatottak számára hozzáférhető, mindenre kiterjedő tudásbázis. A saját honlapot a beavatottságom felé vezető első lépésként fogtam fel, s ha már létrehoztam, tartalommal is fel kellett töltenem. A saját írásaimmal, verseimmel, esszéimmel, fotóimmal töltöttem fel, gondolván, úgyse látja a kutya se, és mégiscsak ez vagyok én; olykor azt képzelem, hogy tehetségesen írok, fotózok. Aztán számomra is meglepő módon reagálások érkeztek az írásaimra, és az egyik esszém olyannyira közkincs lett, hogy gyakorlatilag mindenki tud róla, bár senki sem tudja, hogy tőlem származik. Olyan ez, mintha az ember kitalálna egy viccet, és egy év múlva már neki mesélné valaki; körbeért. Az internet mint kommunikációs csatorna hihetetlen közösségépítő erővel is bír, és ezt a tulajdonságát nem akartam kiaknázatlanul hagyni. Két utat képzeltem el az információcseréhez: 1. beszélgessünk a filmekről, 2. beszélgessünk a szinkronról.
Miért akartál párbeszédbe elegyedni a film- és szinkronrajongókkal?
Azért, mert számtalan kritikának álcázott becsületsértést olvastam a neten, amikből világosan kitűnt, hogy szerzőik nem értettek meg valamit a kritizált alkotásból. Gondoltam, leírom, én mit láttam bennük, hogy amikor a szinkront készítettük, milyen szempontok vezéreltek. Megnyitom ezt a kínálkozó kommunikációs csatornát az el- és befogadás jegyében, hiszen a világ millió embernek millió arcát mutatja, senki sem látja pontosan ugyanazt, amit a másik, néha még önmagunkat sem olyannak látjuk reggel, mint este. Közeledjünk, hallgassuk meg egymást, rajzoljuk le, fessük le egymásnak a magunk világát, és rá fogunk jönni, hogy mindannyiunknak pont annyira van igaza, amennyire a másiknak. A szinkron létjogosultságát a közönségigény alapozza meg, az én célom szinkronrendezőként nem lehet más, mint hogy a szinkronizált film tetsszen a nézőknek, hogy szeressék, és eljusson hozzájuk minden, amit a film közvetíteni akart. Úgy vélem, hogy bár a művészet célja egy új igényesség megteremtése, a szakmáé a meglévő igények kielégítése. Szerintem lehet az az alap, amiről aztán feljebb és feljebb lépünk a kiteljesedésben, tehát az igények kielégítését az együttrezgéshez szükséges elfogadás bizalmi aktusának szánom. Ha ez a szándékom csorbát szenvedett, akkor akarom tudni, hogy hol akadtam el. Vagyis figyelnem és reagálnom kell a kritikus hangokra. Hál’istennek, a hozzászólások hangvétele csak nyomokban emlékeztet trollkodásra. Kiderült, hogy zömmel érzékeny, gondolatgazdag és felelősségteljes filmrajongókról van szó, akik szeretik a szinkront, és hajlandók a saját szempontjukon és véleményükön kívül mást is mérlegelni.
A Magyarszinkron.hu oldalát görgetve felfigyeltem színészi portréidra.
Mit jelent neked a fotózás?
A fényképezés varázslat. Igen eklatáns bizonyítéka mindannak, amit a bloggal kapcsolatban mondtam. Ha a te kezedben van a fényképezőgép, egészen máshogy képezed le az objektívnek hitt valóságot, mint én. Mind a ketten ugyanazzal a géppel készítünk felvételeket, és mégis mást látunk viszont. Erre a csodára persze van triviális magyarázat. Benne van a személyiségünk a világról alkotott képünkben; a világ nélküled nem lenne ugyanolyan, amilyen veled. A fotózás számomra valamiféle isteni lényeget testesít meg: egyszerre immanens és transzcendens. A fotó, amit készítek, belőlem van, hiszen a valóság pusztán az, amit valóságnak észlelünk. Anyag az, amit az ember
anyagnak észlel, mert hát ugye egy rádióhullámnak a téglafal nem anyag. A fotóban az én észlelésem, az én gondolatom nyilvánul meg, az én viszonyom az anyaghoz. Ilyen értelemben tehát immanens és dokumentarista, az én világomon belüli stációim dokumentálása. Aztán kilép belőlem, elhagy engem, és egy másik emberben teremt egy új gondolatiságot, egy új viszonyt, új relációt az észlelés és az észlelt tárgy között. Vagyis egy új valóságot, egy személyességében is valódi világot teremt, ami már kívül esik az általam észlelhető tartományon, vagyis perszonálisan transzcendens. Amikor portrét készítek, azt a fel-felvillanó kisugárzást akarom elkapni és megfogalmazni, ami szubjektívvé teszi az objektumot, ami tartalommal tölti meg a formát, és megtörténik ez a misztikus áttételezés. Ez nem mindig nyilvánvaló. Sokszor én magam is csak utólag veszem észre egy-egy fényképen, hogy az többről szól, mint elsőre látszott.
Gondolkoztál már azon, hogy fotókiállítást tarts?
Soha! Egyrészt a fotózás nekem intim műfaj, másrészt technikailag sem vagyok azon a szinten, hogy kiállításra érdemesek legyenek a fotóim. Persze, a profizmus még nem művészet, de a tökéletességre való törekvés nélkül nehezen tudok elképzelni bármiféle művészetet. Nyilván akarom, hogy a fotóim másoknak is tetsszenek, de sokkal szemérmesebb vagyok annál, mint hogy tökéletesnek vagy művészinek ítélve a fotóimat a képükbe toljam őket. Amikor a facebookra feltöltök nagyritkán egy-egy képet, remegek az izgatottságtól és a szorongástól, hogy vajon mások is látják-e azt, amit én, és ha látják, ugyanolyan nagyszerűnek tartják-e, mint én.
Egy utolsó kérés: Mit javasolnál egy - a szakmát most kezdő embernek?
Inkább kívánnék neki: nyitottságot, tanulást, örök elégedetlenséget magával-, de elfogadást és figyelmet másokkal szemben, önismeretet és fejlődni akarást. Változást, folyton és örökké tartó változást. Azt hívjuk fejlődésnek. És hogy tanuljon az okosabbaktól, de ne hallgasson a tekintélyekre, menjen a saját útján.
Hungarikum történetem
Az elmúlt pár napban, ahogy ezt egy kedves szinkronrendező ismerősöm mondta, "vitorlát bontottam".
Örülök, hogy ekkora nyilvánosságot kapott a kezdeményezésem. Kaptam hideget, meleget, de a pozitív támogatás több volt, mint a negatív visszhang.
Az Origo hírportál címlapra tette a kezdeményezést, a Népszava is megjelentette a hírt. A legjobban az a cikk tetszett, amelyet a Filmuniverzum nevű oldal egyik szerkesztője írt.
Születtek olyan írások az ötletemről, amelyek a szinkron ellen vannak, ezzel semmi bajom, mindenki azt gondol, amit akar. Bár olyan újságírótól, aki ezt írja, hogy "Tiltsák be a szinkront a picsáááába." - ezt nem venném komolyan....
Nagyon örülök a rengeteg emailnek és támogató szónak.
Remélem még többen aláírjátok a petíciót.
Úgy gondolom, hogy a szakma - már önmagában - jeles alkotásai, rendezői, színészei miatt is megérdemelhetné a Hungarikum címet. Sokan lenézik ezt a szakmát, pedig szerintem a magyar társadalom nagy része "meghalna szinkron nélkül"!
Sokan úgy vélik, hogy a szinkron miatt nem beszélnek a magyarok idegen nyelvet. Nem csak a szinkronon múlik egy nyelv tanulása.
Szerintem, aki nyelvet akar tanulni, az leül és megtanulja. Ennyi. Én is több nyelven beszélek, nézek idegen nyelvű filmeket. Ettől még jól esik néha magyarul megnézni egy filmet, és szerintem nem csak én gondolom így. Pista bácsi egy nehéz nap után, amikor már gondolkodni sincs ereje, csak leül a tévé elé vagy Kati néni, aki soha nem tudott egy nyelvet sem megtanulni vagy a 3 éves Ferikének az idegen nyelvű mesék mellett sok mesét kellene magyarul néznie, hogy legelőször a saját nyelvét megtanulja. Sokkal könnyebb ráfogni a szinkronra.
"Persze, más országokban, ahol nincs szinkron mindenki beszél több nyelven." - hallom ezt sokszor. Nem hiszem, hogy azokban a kultúrákban CSAK emiatt beszélne a 70 éves néni idegennyelvet. Ott más a kulturális, történelmi, szociális háttér. Ebbe senki nem gondol bele!
 |
A magyar szinkron még mindig az élvonalba tartozik a környező országok közül, de vehetjük akár egész Európát is.
A szinkronban dolgozó emberek a 80 év alatt folyamatosan hoztak létre és hoznak létre ma is olyan értékű munkákat, amelyek megérdemlik a dicséretet.
A Hungarikum egy olyan érték, amelyre büszkék lehetünk, amelyet ápolni kell és megőrizni az utókornak. A szinkron szerintem pont ilyen!
Ha mégsem kapja meg a Hungarikum titulust, akkor sem leszek szomorú, hiszen a célom az, hogy ebben az évben jobban odafigyeljenek a szinkron szakmára.
Az elmúlt egy hétben ez sikerült is. Sokan azt hiszik, hogy elvakult vagyok a szinkronnal szemben. Ez nem így van. Igen, léteznek kevésbé jó és rossz szinkronok is, de úgy gondolom, hogy ez nem zárhatja ki azt, hogy a rengeteg jó szinkront értékként kezeljük. Mert ez bizony egy érték. A kultúránk része. Anyanyelvünkkel fejezzük ki gondolatainkat, érzéseinket. A szinkron segít abban, hogy egy idegen nyelvű filmet a saját anyanyelvünkön nézhessünk. A jó szinkron pedig javítja a beszédünket, a hangsúlyozást, értelmezést.
Talán, ha Hungarikummá válna a magyar szinkron, az egy olyan cím lenne, amelyhez megpróbálnák magukat a szakmában dolgozó szakemberek tartani. Talán egyszer még minőségi javulást is okozhatna a rossz szinkronok terén. (Bár, hogy mitől lesz rossz egy film szinkronja szerintem elég összetett dolog).
Az biztos, hogy nem állok meg! Egész évben újabb és újabb interjúkat, videókat fogok készíteni.
Szeretném, ha az itt dolgozó embereket felismernék az utcán, mert bizony megérdemlik!!!!
(Jobban, mint néhány önmagát a csatornáknak eladó celeb...)
Hamarosan el is készül első interjúm, amelyet Nikodém Zsigmond szinkronrendezővel készítettem.
Szeretném ezt a szakmát jobban megnyitni a nézők felé, remélem ez év végére sikerül.
Az igazság 25 árnyalata
Mi a közös Hitlerben és Napóleonban? Mi volt a szörnyű titka Boleyn Annának? Az eszkimó kunyhóba tényleg nem "lát be" az infravörös kamera? Összegyűjtöttem 25 érdekes tényt a világból.
Hát akkor…
Hát akkor…
- Ezek az amerikaiak minden vészhelyzetre felkészültek.: Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5 mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen. Ezek az egyenes útszakaszok leszállópályaként használhatók háború vagy egyéb vészhelyzet esetén.
- Mi a közös Hitlerben és Napóleonban azon kívül, hogy mindegyik igen erős és agresszív egyéniség volt? Mindkét férfi egy herével született. Napóleon ráadásul még a macskáktól is félt.
- Szegény Hitlerrel csúnyán elbánt a természet. A Time magazin azonban nem! 1938-ban “Az év embere” Adolf Hitler lett egy szavazás alapján.
- Ha már macskáknál tartunk. Feltűnt valakinek, hogy a Biblia nem említ macskákat?
- Ha egy ember meghal, a hallását veszti el utoljára. Az első érzékszerv, ami felmondja a szolgálatot, a látás, ezt követi az ízlelés, a szaglás és az tapintás.
- Görögország nemzeti himnusza 158 versszakból áll. Senki nincs az
országban, aki kívülről tudná az összeset. Ezek után nem is gondolom, hogy az iskolában ugyanúgy kérik számon, ahogy nálunk. - Érdekes... A kacsahápogás nem visszhangzik...
- 500 millió évvel ezelőtt egy nap csak 20.6 órából állt. A mai 24 órás naphossz úgy jött létre, hogy a Földön minden nap 0.00000002 másodperccel hosszabb az előzőnél. Ez a Föld forgási sebességének lassulása miatt van.
- A pókháló egy hihetetlenül erős anyag: a vastagságához viszonyítva
jóval erősebb, mint az acél.
Szakértők szerint egy ceruzavastagságú pókháló-kötél meg tudna
állítani egy Boeing-747-es repülőgépet repülés közben. - Az első pontban már foglalkoztunk az amerikaiakkal. Íme a következő érdekesség: A Pentagon híres ötszögletű épületében kétszer annyi mellékhelyiség van, mint amennyit a dolgozói létszám indokolna. Ennek oka az,hogy a
40-es években, amikor épült, még érvényben volt egy virginai törvény,amely szerint külön WC-t kellett építeni a fekete és a fehér alkalmazottaknak. - Nálunk ismert a vak emberek írásos kommunikációját segítő Braille-írás (ami azonban sok országról nem mondható el), viszont azt nem sokan tudják hány éves volt Louis Braille, mikor kifejlesztette. Most elárulom. Mindössze 5.Braille 3 éves korában vakult meg, miközben apja szerszámaival játszott, és az egyik kiszúrta a szemét.
- A történelem legrövidebb háborúja Anglia és Zanzibár között
dúlt,1896-ban. Zanzibár letette a fegyvert 38 perc után. - A háborúkhoz kapcsolódik egy másik érdekesség is: Az utolsó 3500 évben összesen 230 év volt háborúmentes a “civilizált világban”. Ez elég félelmetes, nem?
- A világtörténelem leghosszabb műsormegszakítását a BBC követte el. Egy Miki Egér rajzfilmet szakítottak félbe azzal a hírrel, hogy kitört a második világháború. 6 év múlva aztán folytatták a félbeszakadt rajzfilmet, pontosan attól a ponttól, ahol anno abbahagyták.
- Az ember által valaha generált legnagyobb hőmérséklet 70 millió fok volt, amit 1978-ban a Princeton Egyetemen állítottak elő.
- A sakkban használt “sakk-matt” kifejezés alapja a perzsa “Shah Mat”,aminek jelentése: “a király halott”.
- Tudtad, hogy az emberi hajszál 3 kg-ot is elbír? És, hogy az emberi ujj képes érzékelni 0,02 mikron amplitúdójú vibrációt?
- Boleyn Annának, VIII. Henrik második feleségének az egyik kezén
hat ujja volt. Egész életében kesztyűt viselt, hogy leplezze testi deformációját.
- Egy átlagos szem a szürkének nem 50, hanem 500 árnyalatának megkülönböztetésére képes.
- Aladdin rajongók figyelem! Az Ezeregyéjszaka meséi eredeti szövege szerint Aladdin kínai kisfiúvolt.
- A szú kétszer olyan gyorsan rágja át magát a fán, ha rockzenét hallgat. Nem semmi élőlény!
- Kínos: 1800 előtt nem készült külön cipő a jobb és bal lábra.
- A Guiness világrekorder könyv magyar munka! 2010. március 21-én készült el, több év munka után. A könyv mérete 4,18×3,77 méter. 346 oldala 1420 kg-ot nyom!
- Az eszkimók által lakott hókunyhók sokkal hatékonyabb védelmet nyújtanak a modern hadseregek által használt barikádoknál. Sőt, majdnem teljesen láthatatlanok felülről nézve és infravörös kamerákkal sem vehetők észre a bent tartózkodók.
- A Rubik-kockával 43 252 003 274 489 856 000 kombinációt lehet kirakni.